Falu csöndjében zengenek
Idegeim, e hárfahúrok,
Valami nagy kín közeleg,
Az életem ma úgy sír, úgy zsong.
Ó szívem, fájó zeneszer,
Miért csendült meg árva mélyed,
Mért zenged át a végtelen
Idők ölét s az égi kéket?
Miért oly boldog ma az ősz,
Mint áldozás után apáca
S a fájdalom mért oly erős,
Mint nagy szerelmek a halálba?
És miért húz ma mint delej
Az őszi hold a temetőbe,
Miért néz sírva a szemem
Az égi és örök mezőkre?