Nemes szülőm, te boldog és te büszke,
Megérzed-e, ha lángod gyúlni kezd,
Hogy egy szülötted, fényed árva üszke,
A távol tájon most feléd siet
S a vágyó álmok táltosán dalolva,
A tiszamenti fák között halad,
Ó érzed-e, hogy várja őt a róna,
A te borús és bolygó fiadat?
Ó érzed-e, mint gyúl ki messze vágya,
Feléd, hozzád a lomha ködön által
És mint üzen az őszi holdsugárral,
Mint fogy reménye, mint a hold világa
S idegen rögre fázón mint borul,
Míg egyszer az föléje domborul?