Emlékek holdvilágos ablakán át
Nézem a messzi, áldott Tisza táját.
Az égi nyájak lassan elterülnek
S a holdban Dávid halkan hegedülget.
A jegenyék őrt állnak a világon
És a világ szép, csöndes magyar álom.
Mit, napi gondja közt eltörődvén,
Most álmodik bús szelíden Tömörkény.
...Még itt ülök én idegen telekben,
De a magyar nyár napja ég szememben
S nagy jegenyék zenéjét zúgja vérem
A törpe fenyvek görbe erdejében.