És nem birok már haragudni rátok.
Haramiák ti és ti uzsorások!
Én mint a gyermek nézem e pokolt már,
Bús gyermek, aki mindent megtudott már:
Hogy a mennyország kéklő pára ottan,
Vér és könny ára tündöklő magosban.
Hogy vágyunk, mely száll büszke szűz egeknek,
Egy édes ringyó ágyékán pihen meg.
Hogy hősei száz égzengő rohamnak
Egy büdös árok fenekén rohadnak.
Hogy Nietzsche, zengvén túlsó ormainkrul,
Csak lágyuló agy, mely bomlásnak indul.
Hogy Krisztus, függvén az örök kereszten,
Magán se tud segítni, elesetten...
Hogy életünk perc tévedése, más sem
S hogy nem segít itt a halál sem. Ámen!