Nektek hagyom, ha innen elmegyek
E búcsúzót, jövendő emberek!
Ha emlékeztek, mit daloltam én,
Ne kérdezzétek majd, ki voltam én.
Nem a pacsirta fontos, csak a dal,
Mely a nem múló, szent összhangba hal.
Én botorkáltam s botlottam sokat,
De nem szűntem dúdolni dalomat.
Szomorú volt a versem, jól tudom,
Csüggedten álltam sokszor féluton.
Én vétkem, én nagy vétkem, érezem,
Hogy nem láthatta könnyemtől szemem
Sokáig a fölpirkadó napot:
De ti ezen ne csodálkozzatok!
Ha én a gyöngyvirágos hant alatt
Nem álmodom, csak fekszem majd hanyatt,
Kívánom és ez testamentumom,
Akarom én, ez így is lesz, tudom:
Hogy meg ne értse többé senkisem,
Miért vérzett el lassan a szivem,
Miért volt nekem fájó, ami szép
S a fiatalság tavaszi izét
Miért érezte fanyarnak a szám
S az asztal végén, vidám lakomán
Mért sírtam én, mint az elátkozott:
Ne értsétek meg azt, ti boldogok!