Oly őszinték az őszi temetők,
Fekete hantok és fehér keresztek,
Egy kis gödörbe hívnak csendben ők.
Még benned ostoba hír vágya reszket
És gyönyör láza, mely, ha este lesz,
Csak magasabbra száll, mint a betegnek.
A temetők, a könnyes és deres
Szép temetők anyai csókra hívnak,
A bús rögök azt suttogják: szeress!
Lehull az égről egyszer mind a csillag,
Te is lehullasz, tékozló fiú
És vége lesz a rímnek és a kínnak.
Hiába, minden vergődés hiú,
Mert minden útunk erre tér meg itten,
Hír, kincs, üdv, gond, kéjvágy és honfibú:
Egy tenger, egy gödör vár rád: az Isten!