Felgyöngyözik a kisváros ködéből
Honvágyóan az alkonyi zene,
Majd szikrázón a szürke ég felé tör,
Mintha a tűnt nap lelke zengene.
A fáradt földön elhal a dübörgés,
Minden zenébe halkul s mese lesz
És minden fölszáll, minden ablak fölnéz,
Az ég, mint egy nagy és zengő eresz.
Ó lelkem, ki egész nap messze vágytál,
Egekbe, melyekből száműzve élsz,
Miért roskadsz meg, szárnyad porba vágván,
Minden zenél most ég és föld határán,
Minden zenél már és te nem zenélsz?