Aranyosan és feketén döcög
Szent Mihály lova őszi fák között.
Az emberek megnézik csendesen,
Ki az, akinek útja végtelen?
És tovább mennek, mert az élet int,
Majd egyszer ők is jönnek erre mind.
Majd egyszer, ó, de addig áll a harc
És vár a győzelem, vagy a kudarc.
Majd egyszer, ó, de addig nem lehet
Sokat időzni a halál felett.
Menni, sietni és rohanni kell,
Versenyt röpülni még a többivel.
Csak egy gyerek s egy költő, két gyerek
Bámulja még tovább a szekeret.
A költő lelkében egy húr remeg
És rajta egyszerre fölzengenek
A végtelenség és a semmiség.
A gyermek is fölsóhajt: Ó, mi szép!