Egy szőke ákác árnyán áll a lóca,
Onnan tekintek a világba most,
Delet mutat az álmatag napóra,
Az ég tündöklő és a táj halott.
Most alszanak a kazlak kertek alján
És alszanak a kertek boldogan
S a békák némák most a tócsa partján
És alszik az idő, mely gyászt fogan.
És alszik bennem a remény, az emlék,
Egy szőke felleg áll fejem felett.
Körötte bánatos kék végtelenség,
Ó szőke felleg, csöndes üzenet!
Mit árnyékolod be az égi kéket,
Mit árnyékolod be a lelkemet?
Üzennek már a fájó messzeségek,
Nyomor, panasz, gyász vár már rám. Megyek!