Egy szürke és hervadt faluba láttam,
A tót hegyek közt árván, csendesen,
Verbéna fonnyadt kicsi ablakában,
Szívében egy távoli szerelem.
A büszke Pestről jött a bús határra,
Egy zongora volt minden vágya itt,
Egy álmodozó hangszer a szobába,
Hogy játssza rajta Schumann dalait.
Hogy játssza rajta eljátszott szerelmét
És a szegény, kicsúfolt életét
S hogy játsszon véle sok, bús, boldog emlék...
Elvitt idő és elvitt messzeség,
De sokszor gondolok rád, karcsú, szőke,
Reménytelen, kedves Hamupipőke!