Az apja szobrász volt. Márványtömegből
Heroszt és istent formált könnyű kézzel,
Heroszt, ki istentetteket merészel,
Istent, ki emberként leszáll a mennyből.
Az apja szobrász volt. Ő maga gyönge,
Az orra tömpe és a karja lankadt,
Iromba kőn ő nem vesz diadalmat,
Márvány helyett tán suta karja törne!
De a szemében, ó de a szívében
Az apja lángja ég szilajan, épen
S a lelke lendül, bár lehull a karja,
A heroszt s istent nem kőből faragja,
De lelkekből. Dús igéjére lesz
Kő helyett: Plató s Arisztótelesz.