Mint szomorú barát a feszülethez,
Úgy imádkoztam hozzád, messze élet,
Mint áhítatos, szűzies szerelmes,
Kinek a vágy fáj s a csók íze vétek.
És káromoltalak sebzett ajakkal,
Mint elkergetett szeretőd, ki fájón,
Borával és vérével, a szilajjal,
Itatja búját a tűnt ifjuságon.
Most is szeretlek, ó de úgy szeretlek,
Mint anyja meleg, hű ölét a gyermek
És mint a hűs tejet a szenvedő.
Szeretlek, mint a csöndes temetőkert
Lágy dombjait, hol vágyaink ledőlnek
S a ciprus és a csönd az égbe nő.