Az októberi égen szürke felhő,
Hallgatva vár a táj, az elmerengő
És íme a halott dombok felett
Sziszegnek gyilkoló üdvözletek.
A muszka jön dübörgő, büszke marsban,
A kis Tiszánál ágyúk torka harsan,
Október lombja sápadtan pereg
És ráborulnak csöndes emberek.
Magyar Tisza, mély bánatok folyója
Ki véd meg? Tiszta tükrödet ki óvja?
Már jönnek ők, dalolva jönnek ők,
Öreg fiúk, magyar népfölkelők.
A Tisza tája most elküldte őket,
Hogy ne lehessen rónánk temetőkert
S a Tisza mentén, ha fölzeng a dal,
Magyar maradjon, mindig csak magyar!
Vándor, ha állsz az alkonyi folyónál,
Mikor fölötte felhők hada kószál,
Vagy éjjel, ha a nagy tejút dereng,
Ó ne feledd a holt honvédeket!
Borongó bánatuk a barna felleg
S víg csillagokból új reményt üzennek,
Mert élnek, mindig, mindig élnek ők,
Öreg fiúk, örök népfölkelők!