Pösze cseléd, kis tót leányzó
- Mint ódon morva oltárképeken -
Loholva ment ki a végállomáshoz,
Hogy estvére otthon legyen.
De a vonat - ó sorsunk gyorsasága -
Már vígan füttyent és eloldalog,
Ancsa tótul kérdezte: Moravába
Lekéstem már a vonatot?
Belenéztem nedves kökényszemébe,
Mely tágranyílt és kérőn rámmeredt
És láttam benne nagy, bús messzeséget,
Magát a mély, kék végtelent!