Ó ifjúság, most vagy legszebb nekem te,
Mikor lelkemre már a dér leszáll,
Mikor kopogtat már a csendes este
S a temetőknek örökzöldje vár.
Most látom rózsás fényében derengve
A hajnalt, amely messze mese már,
Mikor az élet gyászáról daloltam,
Mert boldog voltam és szomorú voltam.
Ó ifjúság, most látom arcodon már
A jövendőt, mely nékem elveszett,
Dalom ma fájó bűnbánati zsoltár
És himnuszomat zokogom neked.
Te vagy a tiszta áldozati oltár,
Hol szívem elmúlt vágyakon mereng
S az álmok tömjénét égetve hittel,
Szép múltba szállok szálló éveimmel.
Ó ifjúság, te nem tűnhetsz előlem,
Hisz minden lépten lelkem rádtalál,
Tavasz-viharban, báli hegedűben
Nekem a te varázsod muzsikál
És rózsás kertben s rózsás temetőben
Körüllebegsz, mint az alkonyt az árny,
Megülsz szívemben, mint fecske faágon
S az örök éjbe zendülsz, ifjuságom!