Hadifogoly vagyok e nagy világon,
Hiába várom a szabadulásom.
Idegen arcok néznek, mint a kémek,
Mikor virággal és fűvel beszélek.
Idegen ajkak zúgnak durva zajjal,
Ha hallgatom, hogy halkan zeng a hajnal.
Idegen öklök életemre ütnek
És eltörnék, ha bírnák, hegedűmet.
De az szívemben sír oly tiszta mélyen,
Mint a zsolozsma szent karácsonyéjen.
És úgy ujjong, mint gyermek, föl a holdra,
Mely újult fényben áll, bús égi pompa.
És én felejtem és én áldva áldom
Hadifogságom e kemény világon.