Pilátus mondá: Én téged szeretlek,
Te nagyszemű, te szomorú eretnek,
Beszéded formás, ékes és velős.
Oly idegen és mégis ösmerős!
Sokrates szólt így és Virgil dalolt.
De igazságod mégis csak koholt!
Az istened szép és eszményi tiszta,
De a meséket majd ki adja vissza?
Elmés, okos vagy. Mégse vagy te bölcs!
Nincs olyan állás, amelyet betölts!
Kissé nagyon merész a szárnycsapásod,
Igen magasból nézed e világot!
Az ítélet kész! Tenni mit lehet?
Nagyon sajnállak. Nos hát, ég veled!
- Én Sokratest fölötte kedvelem,
De mégis, Caesar az én emberem!