Aquincum alján áll egy néma szittya
S a ködbe néz, távol kelet fele,
Hol ősi, boldog bölcsejét gyanítja.
Avart kavar szemébe tél szele.
Tibiscus táján minden oly magányos,
Falat hiába rak a római,
Szellős sátorról álmodik a város,
Hol égig zúgtak szittyák dalai.
Most római a szó, a rend, a tábor,
Most erre jár a győző imperátor,
Acélt és búzát küld neki a táj.
Az árva szittya szíve visszafáj
S míg légiók ujjongnak győzedelmet,
Ő álmodón néz távol napkeletnek.