A magyar nyár nyilazza aranyos
Örök nyilát a zöldellő mezőre
S az ég alján nyugatra tarjagos
Felleg vonul egy messze kikötőbe.
A magyar nyár megáldott szőnyegén
Szöcskék delelnek, szúnyogok dalolnak,
Az égre néz a boldog televény
S a gazda várja, hogy mit ád a holnap?
A magyar nyár elringat engemet
A messze múltba, mely még ott dalol
A jegenyék hárfáján rengeteg
Idő után, mely elfolyt, mint a bor.
A magyar nyár itt forró volt nagyon
Anno ezer tájt és leáldozott
Vérző bíborban keleti napom
S vagyok azóta árva, átkozott.
A magyar nyár csöndjébe rekkenőn
Még alszik a magyar mélán, nyugodtan,
A tarjagos felleg még egyre jön
S napunk megint véres lesz elhunyóban.