A láva lenn forrong az éjben,
Komor sötéten kavarog,
Világ kohója rejti mélyen,
Nem látják csillogó napok.
De forr, de küzd, de várja sorsát,
De tisztul és szent tűzben ég,
Fölötte kék derűs mennyország
S egyszer felküldi a setét!
Mert küldetése, hogy kijőjjön
A fényre, hegyre, égbe fel,
Áradjon a nagy, dús tetőkön,
Míg a föld méhe énekel.
És termékeny lesz majd nyomában
Az őstalaj, a bús mező,
Új életet fogan a láva,
Virágot nyit a tűzeső.
S a mélyben új harc kalapácsát
Zengetik üllőn új erők:
Az Élet zúgó, örök árján
Előre, föl, bátrak, merők!