Ó asszonyok, ti úgy tűntök nekem már,
Mint régi szobrok, antik költemények,
Örök ütemre jár az én szivem már
És gobelinképek csak a remények!
Ó asszonyok, az élet gyorsan eljár,
De örökünk a férfias művészet
És az elízium kék vize elvár,
Hol feledés él s babéros enyészet
S ahol az asszony és a szerelem már
Nem bántanak, csupán mint messze fények,
Miket csak sejtenek a holt szemek már
És nekem már itt álmom az a lényeg
És nékem már a vágyak kínja nem fáj,
A vágy nekem csak hegedűszó, ének.
Az én szerelmem szőke fellegen száll,
Hol játszanak az angyalok, a fények,
Hol nincsen Anna, senki, semmi nem fáj,
Ó asszonyok, játékok, semmiségek!