Hatalmas izmú hős, víg isten, földre szálló,
Mámor barátja te, az élet szeretője,
Kinek királyi bot a termő szőlőtőke,
Feléd cikáz e dal, elégiára váló.
Az volt a szép világ, az élet és a mámor,
Az öröm himnuszát ujjongni szilajon,
Szent táncot lejteni a nevető napon,
Nem félni bánatok sápasztó alkonyától!
Pogány volt ősöm is, a barna tűzimádó,
Pirosló hajnalon a nap felé kiáltó,
Én is, a szomorú, én is pogány vagyok:
És bár köd és ború szürkén szívembe szállong
És bár minden napom egy evoét temet,
E dalt elsírom és benne - lelkemet!