Amerre tart az elfáradt sereg,
Nem dob pereg, de hulló levelek.
A harc az múló, ám a csend örök
A föld alatt és csillagok fölött.
Ó jőjjetek, fehér kendővel int
A régi otthon, a bús és szelíd.
S mint rémes álmot ébredő gyerek
A szívetekből kitöröljetek:
Négy év pokolt. Mindent feledni kell,
Az ember többé ilyet nem mivel!
A szuronyokból ásó lesz s kapa,
Öreg bakából édes jó apa.
Halál árkából, mely könnyel tele,
Arany kalászok szőke tengere.
Ölő acélból író, tiszta toll,
Örök életről mely himnuszt dalol.
A vén bakancs nem a halálba tart,
De a szabadság szent útjára majd.
A hátizsákkal dobjátok le mind,
A szolgaság és szégyen terheit.
S dalos reménnyel úgy induljatok
A szebb jövőbe, munkás magyarok!