Egy árny kószál a parkban őszi estén,
Szánd meg s imádkozz érte jó keresztény,
Az égbe tört és pórul járt szegény.
Most vánszorog, jár körbe-körbe némán,
Nagy homlokán és kiégett szemén árny,
Nincs nála nyomorúbb e földtekén.
Mégis ti, kiknek a menny megigérve,
Ti jámborok, reám figyeljetek,
Hős és nemes e szánandó beteg!
A gondolatcsaták közt folyt ki vére
S bár mennyetekre nem váltott jogot,
E földre onnan egy kis fényt lopott.