Örök körökbe írva már a sorsom.
Én túl kerültem már a földi gondon.
A csillagok közt érzem homlokom már,
Nagy életemnek romján áll az oltár.
Az emberekre megbékülve nézek,
Hisz asszonyom van, az örök művészet!
Szomorú volt az élet, ó de szép volt,
Vihar borult, de kiderült az égbolt.
Isten, ma téged várlak, ritka vendég,
Oly mély a vágyam, mint a végtelenség.