Múzsám, kiben hiszek, mint gyermek a mesében
S hindu a semmiben: oly ritkán jársz felém.
Igaz, hogy nem vagyok szilaj, erős legény,
Igaz, napom robot s álmatlan álom éjem.
Múzsám, igaz, neked nem adhatok erőt,
Csak ami megmarad a forgácsolt napokból,
Borok és pihenők találnak téged olykor
S meghatva dadogok dicső színed előtt.
Belém a nagy titánok szerelme hálni jár csak,
Én bolygok utain félélet, félhalálnak,
A vers ünnepi est, mint munkásnak a szombat.
S ilyenkor vágyaim s emlékeim zokognak,
Mint kocsma asztalán a munkás, hogyha végre
Szivarra gyújt szegény s ringatja füstje kékje.