Kemény haraggal összeront a síkon
Két ércbeöltözött, sötét lovag
S míg csillagokat rúgnak a lovak,
Megindul a tusa, döntően, írtón.
Két lélek minden hősisége meggyül
S mint villámos tűz, csattan jobbra, balra,
Kigyúl szemükben a csaták haragja,
De nem rezzennek sárga félelemtül.
Ütemben cseng a kard, ám íme roppan
Az egyik vért, megdől a ló a porban,
S a kard, hulló csillagként száll szökellve
S az elbukó, míg ajka vérbe lábbad
S szemére száll már szárnya a halálnak,
Irígyen szól: „Művész vagy, Istenemre!”