Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.