Meghalt a nap. Bíborló glóriáját
A szürke árnyak tépdesik sután,
A nagy mezők most rágondolnak árván.
Nincs este még és már nincs délután.
Meghalt a hős. Szelíden és nyugodtan,
Mint hőshöz illő, némán elbukott,
Elment nagy tengerek mögé mosollyal,
Mely nem volt fájó és nem volt unott.
A város végén még az ég bíborban
Egy siető gázlámpás fénye lobban,
Mint a rivális, ki rég óta vár.
Irígyen, sárgán, félénk lámpalázban
Törött üveggel hunyorog magában.
De a halott nap őt nem látja már.