Sírodra küldöm ezt a sóhajt,
Kit szívem százszor visszaóhajt,
Ha ember, élet fájva bánt,
Apám, hű és bús krisztusarcod
Feledtet harcot és kudarcot
És jobb leszek, gondolva rád!
Az Embert érted szánom, áldom,
A szenvedő mind, mind barátom,
Mert rokonod, szegény apám.
Minden dalom egy nefelejcs lett,
Mely hirdeti, hogy ne felejtsed,
Apád mért ment el oly korán?