Mikor meghalt, megállt az óra,
Az örök mécses kialudt.
Fehér ruháját rája adták,
- Szolgálólánya volt az Úrnak -
S tudta, hogy e világ hazug.
„Etelka” volt legszebb regénye,
A legszebb képe ó fametszet,
Melyen a sarlós holdon állott
- S az ős kígyó farkát tapodta -
Mária, anyja kegyelemnek.
És titkos, távol férfihőse
A kapitány, martír Sebestyén,
Fához kötözve, égre nézve,
Míg az arany nyilak piros rést
Hasítnak boldog, ifjú testén.