Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.
S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.
Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
Keleti lustán szunnyad a magyar nyár.
Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha?
Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?