Körötte víg vásári tarkaság van,
Sok mutatványos mókázik javában,
Igéret puffog, játékpuska durran,
A hinta leng a szédítő azúrban.
János nyugodtan és hallgatagon
A vásár szélén gubbaszt a bakon,
Magára húzza jól öreg subáját
S tekintete a távolokba vág át.
A földeken jár ballagó esze,
Hol dallam néki növő fű nesze,
Hol csöndes és derűs a végtelenség
És boldogok a békés naplementék.
Mert nincs a földön semmi panoráma,
Mely szebb lehetne, mint az ő határa,
Hol verejtéke áldását aratja
S hol fáradt testét egykor visszaadja.
János csak vár, csak hallgat a bakon.
Az örök élet ő, a nyugalom.
Egy ezer évnek fénye, árnya arcán
S elnéz közönnyel a világ piarcán.