Apró, vidéki város végin olykor
Megállít egy kis ablak, mely megett
Öreg anyóka a világba bókol,
Mely a szomszéd palánkjával szegett.
Csak néz merően téli csillagokra
Nyárfák fölött, havas felhők között
És néz nyugodtan, egykedvűn s az óra
Tizet kakukkol és a szél zörög.
Mit gondol ő az életről, halálról
És a világról, mely ily szűk neki,
A csillag a lelkébe mit világol
S az óra minek végét hirdeti?
A gondolat tán elszállt már fejéből
S szívében elszáradt a vágy, a gyász,
Mint aki hazatért a temetésről
És tudja, hogy itt nincs föltámadás?