Elnéztem egyszer egy arany koporsót,
Mely csillogott a komor kirakatban
Az arany napban, fejedelmi fényben.
A tavasz minden ragyogása rajta,
Mellette elszürkült a többi érc,
A bronz, ezüst, az ólom és az ón.
A sétálók megállottak az utcán
S a loholók is e nagy fényre néztek.
...Valaki jár közöttünk boldogan,
Valaki áll fölöttünk gőgösen,
Valaki él, valaki meghal egyszer
S némán e drága arany ágyba fekszik.
Elnéztem csöndes búsan e koporsót,
Mely csillogott a komor kirakatban,
Amint mindennél büszkébben, dicsőbben
Ott tündökölt és élt ez a koporsó
És várta őt, ki benne elpihen majd.