Midőn fölzeng a Himnusz bús viharja,
Mit érez lelked, fiatal király?
E dallal mentek ifjaink a hadba,
Kiknek porát három tél födi már.
E dalt dalolta hű öregek ajka,
Kiket halálban ringat messzi táj.
Ó gondolj rájuk, millió magyarra,
Midőn fölzeng a Himnusz bús viharja.
Ha homlokodhoz ér a drága ékszer,
Mit érez lelked, ó fejedelem?
Ez tündökölt világgá tiszta fénnyel
Mátyás fején, e fiatal fejen.
Mátyás: gondolni nem tudunk elégszer
Nevére, mely igazság s győzelem.
Véres viharban és fekete éjben
Ragyog, hogy hírünk még dicsőbb legyen.
Ó gondolj rá, szűz hittel, új reménnyel,
Ha homlokodhoz ér a drága ékszer.
Ha kardvágásod érzi négy világtáj,
Mit érez lelked, legelső magyar?
Kelet! Przemyslnek látod szent bukását,
Hallod, halálba hogy hal ott a dal?
Észak! Kraszniknál győz s hull a huszárság.
Dél! Kétszer vérrel váltott diadal.
Ó gondolj rájuk, kiket halni láttál,
Ha kardvágásod érzi négy világtáj!
Király! Tűnő a fény, múló a pompa,
Hervad a rózsa és elhal a dal.
Halálba tart még hősök légiója
És özvegy, árva nép még a magyar.
A legszebb bíbort, a vért dúsan ontja,
Ám igazságot és békét akar!
Gondolj a hű, a munkás milliókra:
A boldog nép a legszebb földi pompa!