Halott, süket Beethoven a falon.
Esőszagú, őszesti unalom.
Lármák és fények távol, délre járnak,
Búcsúja tompán zeng a messze nyárnak.
Köd vára nékem az egész világ,
Hervad a vágy, mint őszvégi virág,
Mely síri kertben halkan halni vágyik
S elteng talán a mai éjszakáig.
Ma kellenek a régi levelek,
A régi versek, szép kisértetek,
A régi csókok, zengő távolokba,
Míg fáradt lábam ágyba vánszorog ma.
Míg árva vágyam lassan éjbe lankad,
Mint az utolsó alkonyi fuvallat,
Jó éjszakát! Virraszt némán, vakon
Halott, süket Beethoven a falon.