Egy képét láttam arany medaillonban,
Tizenhat évvel szőkén rámmosolygott.
Hol voltam akkor én, ó hol bolyongtam,
Hol vártam a nőt, a veszélyt, a sorsot?
Milyen sikátor rejtett tőle féltőn,
Féltékenyen milyen könyv volt előttem,
Milyen nyomor és milyen bánat őrzött,
Hogy nem kerestem s hozzá nem vetődtem?
És e mosoly, e szűz, tizenhat éves
Kit üdvözölt először és sóváran,
Ki állt ujjongva és győzőn elébem,
Míg én csillagra vártam a homályban?
Ha vissza tudnék menni e tavaszba
S tizenhat éve küszöbére állni
És mondani: „Üdvözlégy, ifjú angyal,
E nap az élet és e perc királyi!
Megállj, hadd nézzek fiatal szemedbe
És tiszta ajkad bíborát köszöntsem.
Ezért indultam a nagy tengerekre
Életgályámmal az örök időben.
E percet és e szent tizenhat évet
Most elviszem. Győzővé tett az élet.”
De én oly későn láttam ifjú képed...