Mennek a naptól égve,
Útszélen száz virág,
Delelő messzeségbe
Fényes, forró világ.
A folyó nagy ezüstje
Csalogat, integet,
Hogy szomjukat lehütse
S nem szabad, nem lehet.
Hiába a virágok,
Hiába szól a dal,
Előttük bokrok, árkok
És vár a viadal.
Boldog, ki tompa aggyal
Útfélen összedül,
Nem megy tovább a marssal,
Csak fekszik - egyedül.
Ó élet, a te képed,
E roham, e menet,
Emberek, ellenségek,
Megyünk, amíg lehet.
Az élet napja éget,
Az élet szomja bánt,
Űzzük a messzeséget
És várjuk a halált.
Boldog, ki tompa aggyal
Útfélen összedül,
Nem megy tovább e marssal,
Csak alszik - egyedül.