Ó legszentebb hant Alföldünk szívében,
Gyász és dicsőség orma, kun halom,
Világító torony a magyar éjben,
Hol megváltássá lesz a fájdalom!
Itt álmodik a nyugtalan magyarság
Örök kérdője: élet vagy halál?
Itt fekszik ő, ki megharcolta harcát,
De békességet sohasem talál.
Minden magyar tusában újra vérzik,
Minden magyar bukásban rémlik ő.
Fölötte nem megy el a vén idő:
E földön még az ő vetése érik
S velünk lesz ő, magányos halhatatlan
Az aratásban és a diadalban!