Ott tévedeztem mélységek felett
S gyopárt a szirten, téged leltelek.
A sorsom, mint kőszikla, oly kopár,
Virulj szívemben, kedves, bús gyopár.
Ó régen rózsák buja illatát
Kerestem én rőt éjszakákon át.
Nagy messze rózsák nyíltak kényesen
És elvirultak mind, de nem nekem.
Ma már tudom, hogy völgyünk siralom
S az ormokon van tiszta nyugalom.
Az ormokon, hol csönd s gyopár terem,
Halotti csönd és égi szerelem.