A sóhaj és a felhő összeérnek
Valahol szűz magasban csöndesen -
S a felhő szól: én szomorú fivérem,
Ölelkezzünk a tündöklő egen!
A rózsák és a vágyak haldokolnak,
Ha jő a két kertész, a tél s halál -
S a rózsák szólnak: ott leszünk maholnap
Az égi kertben, hol örök a nyár!
A tengeren eltűnnek a vitorlák
S a fellegek eltűnnek az egen.
Van valahol egy tenger és egy ország,
Mely vitorlátlan és felhőtelen.