Ó Ábrahám, kopár vagy, mint a hó már,
Mely vén hegyek tetőin vesztegel.
S hideg a szíved, mint e sziklaoltár,
Melyen ifjú véremmel vesztesz el.
Ó Ábrahám, te meddő bölcsességed
S konok hited tesz a szívemre kést.
Az Isten néma, ó de hív az élet,
Süket füled nem hallja énekét?
Ó Ábrahám, te csillagokba nézel
És Sára arcán nem vársz már mosolyt.
De bennem most csírázik az igéret
S te a csírát halálra taposod?
Ó Ábrahám, az Isten messze, fénylő,
Bölcs és magos, te látod, féled őt,
De élni vágyik a fiatal élő
És élni nem bűn még az Úr előtt?
És félni nem bűn fényes kés hegyétől,
Mely megkereste ifjú szívemet.
Ó Ábrahám, az angyalok az égből
Remegve néznek és - könyörgenek.