Idegen ágyon fekszem,
Megrontó lázban égve.
Idegen kép mered rám,
Primitív, ócska, barna.
Porlepte zöld dívánon
Hever néhány írott lap:
Mind töredék.
Már vár, rám vár az este,
Mikor idegen árnyak
Borítják be az ágyat.
Feketén, feketén,
Mint halotti terítő.
Ha most, most jön a vég!
...Csak egyszer, ó csak egyszer
Feküdném selymes ágyban
S nyugalmas, kékszínű fal
Ragyogna rám és rajta
Tájképek, alkonyokkal.
S a szomszédos szobából
Lágyan suhanna hozzám
Valami bús szonáta,
Holdfénnyel, enyhe vággyal,
Édes szomorúsággal...
S meghalnék csöndesen.