Ó gyermekek, kik játszotok a porban,
Be jó is lenne szállani közétek,
Leheveredni önfeledt mosollyal
S építeni a várat föl az égnek.
Mert oly közel az ég még a gyerekhez
És olyan távol ez a véres élet
S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek,
A poétának a komoly művészet.
Elnézem őket és honvágyat érzek
S az emberek közt egy fájó igézet
Bénítja lelkem: nem való nekem még
E nagy piac, e hangos, durva vásár
S amíg köröttem a sok nyegle ágál,
Játékaimhoz csöndben visszamennék.