Én láttam őt ifjú halála révén,
amint mosolygott sorson, életen,
amint gúnyolta a meddő keservet
és nyilaidat, szörnyű szerelem!
És láttam őt, amint a léha, balga
üres tömegtől szépen elvonult
s a csillagok felé nézett szelíden
s derűsen nézte az örök borút.
De szeme mélyén és a lelke mélyén
tudom, mily honvágy élt az Életért,
mily szomjuság, mily tantalusi mámor,
szegény fiú, csak harminc évet élt.
Barátaim, e sorsfeletti élet
így tűnjön el, némán, emléktelen,
és a jövő ne adjon éltet annak,
kitől ezt megtagadta a jelen?
Barátaim, valamit tenni kéne,
ajkam dalolni s kérni tud csak itt,
Várad, ki városa vagy a jövőnek,
ó ne feledd szegény Homonnait.