Sötét a bánya és rideg a gyár,
Dohos a műhely és szűkek az utcák,
Hol a munkának népe hazajár,
Mikor megvívta napi háborúját.
Ez utcák mélyén, ha az este jő
Megzendül néha fáradtan, leverten
Valami régi, rokkant hegedű
És új erőre kap az esti csendben.
És dala száll, száll és már égre zeng
És vele zengenek a néma házak
És a szívek is vele zengenek
És már fölenged a sok méla bánat
És ünnepi öröm gyúl, mint az alkony
Bíbor palástja és vigasz dereng.
Ily hegedű az én versem a balsors
S robot gyászában, szegény emberek!
A remény húrján csendül rajta ének
És ahogy száll, száll, magam is remélek
Valami szebb, jobb, igazabb világot,
Pedig sötét van és úgy sújt az átok.