Moziban. Zaj és zene, Félhomály, léha beszéd, Elringat száz üteme. Lelkem már nyitja szemét
S távolba, álomba lát, Mint delejes betegek. Első szám. (Színes, szomorú.) „Ha lehullanak a levelek.”
Jancsi és Juliska a kertben, Két pöttön, árva gyerek. A vászon riadva ellebben, Juliska, szegényke, beteg.
Levél jő a lepedőre, Meghal Juliska őszre, Ha lehullanak (bús zene, Rossz zene, új zene, divatos)
Az első levelek. A vászon bánatosan száll. Új kép. Nyárvégi alkony. A levél hullásra készen vár,
Falevél múlásra készen már, Piros, mint láz beteg arcon, Juliskát elfödi az alkony. Jancsi félve, osonva
Ki az erdőbe ered, Hol bíborosan hervadozva Hullani készülnek a porba Az első levelek.
Zene; bánatos, régi, merengő. Mintha egy régi, régi tájról... Most sóhajt elsőt az erdő, Mi lesz most Juliskából!
Jancsi kötényét veszi kezébe S az első esett levél Belehull az ölébe. És hull a másik és hullnak váltig
S megtelik már a köténye. És Jancsi szépen Kötözi őket a fákra, Nem hull le levél a tájra.
(Új zene. Ujjongó, vígan zsibongó.) Jancsi és Juliska ketten. A halál tovaszáll, élni oly jó S újulni új kikeletben!
Vége. Kipirult arcok a csendben. Ó drága szerelmem, szentem, Dobogó szívedre jó lenne ma tennem Apadó szívemet. (Álom!)
Juliskám, édes és örök szerelmem, Hervad a vágy e világon, Hervad e földi és gyönyörű kertben Az örömöd, hervad az arcod.
De én, a meséknek gyermeke, tettem Egy csodát, drága, mely harsog, Csodát, mely örökkön megőrzi neked Mindazt, mi szép volt és ép volt teveled,
Tovább élsz zengőn és megilleted A jövendő, veszendő, új sziveket, Ha lehullanak is (zene, örök zene), Ha lehullanak is a levelek!
Cookies on Poetry Cove