Repülni kezd az ember, Ikarusz!
És nem zuhan tengerbe néha már
És hétfátyolos jövendő ködében
Rá Ikária, új hazája vár!
Repülni kezd az ember, Ikarusz
S ujjonganak egy új kor hegedűi
S borús gyönyörrel gondolunk ma rád,
Ki először próbáltál repülni!
Ó végtelenség, téged keresett
Odysseáján mindig is az ember,
Szálló szavak és áradó zenék mind
Feléd törtettek: végtelenség, tenger!
És végre ma elkopni kezdenek
A szűkös törvény érckarmú betűi
S az ember Ikaruszt sajnálja már,
Ki először próbált fölrepülni!
Mily szép lesz új hazánk: a mély magas,
Nem szédülünk, ha tűnő rögre nézünk,
Hol emberárkok és embertúrások
Lesznek nevetségünk és kedvtelésünk!
Mily új csodák: a rög barnul felénk
És rajta szürkülnek a rög tetűi
S hálásan gondolunk rád, Ikarusz,
Ki először akartál repülni!
Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz,
Mely törött szárnyát a tengerbe ejti,
De példák vannak és mi fölmegyünk már,
Ha int hazánk, az ég s a végtelen hí!
Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz
És vár a rög, az örök, temetői
És a te sírod mindig visszavon
Ó Ikarusz, ki viaszszárnyadon
Merészeltél szárnyalón letörni!