Magyarság, fajtám, lettem volna én is
Bátor Botondod, bárdos és csatás,
Bizánc portáját vágtam volna én is,
Szerettelek, tán jobban soha más.
Szenvedtem érted és vérzettem érted
Belül, - a seb fájóbb, ha vér se jő, -
De jaj, már engem elfáradt legénynek
Szült bús anyánk, a magyar őserő!
Én már megálltam és csak alkonyatkor
Imádtam bíborában a napot,
Mely tán utolszor áldozik amott:
De bűnben, gyászban mégis csak fiad volt,
Apátlan árvád, aki most neked
Nem adhat mást, mint csüggedt éneket!